Párizs parkolási reformja Budapestet is érintheti
Párizs fenntartható városfejlesztési intézkedései alapján Budapest is reformokat vezethet be.
Nem jött közbe semmi, nyugodtan zajlott az idei, immáron századik Tour de France utolsó szakasza, így a brit Christopher Froome állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára Párizsban. A szakaszt a német Marcel Kittel nyerte.
Bradley Wiggins tavalyi sikere után az idei, századik Tour de France-t is egy brit, Christopher Froome nyerte meg. Ugyan az összetett, és a trikók sorsa már szombaton eldőlt, az utolsó szakaszt azért még abszolválni kellett.
Az este zajló utolsó etapot, melynek során a verseny történetében a a Champs-Élysées-n való körözgetés során a mezőny a Diadalívet is megkerülte, Marcel Kittel nyerte, megszakítva ezzel Mark Cavendish sorozatát, aki az elmúlt négy évben sorozatban nyerte a párizsi befutókat. A német sprinter az idei Touron összesen négy szakaszon diadalmaskodott.
Az összetettben Froome mögött a kolumbiai Nairo Quintana végzett, harmadik pedig a spanyol Joaquim Rodríguez lett. A gyorsasági pontverseny győztese, vagyis a zöld trikó tulajdonosa a szlovák Peter Sagan lett, míg a hegyi pontversenyt, és ezzel együtt a pöttyös trikót, valamint a legjobb 25 éven alulinak járó fehér trikót Nairo Quintana szerezte meg. A csapatversenyt a Team Saxo-Tinkoff nyerte.